Juliánna, a kovászom a húsvét utáni hűvösebb időszakban kissé ellustult, nehezebben emelte a kenyértésztát, de az életben tartás miatt igencsak felszaporodott, mivel én valamiért idegenkedem attól, hogy egy részét kidobjam. Bevallom, nem is értek egyet ezzel a módszerrel, de ez most mellékes. A fölösleges mennyiségből kenyeret sütöttem, ill. nokedlit főztem, és a maradék, minimális mennyiségű kovászt „átetettem” rozsliszt és kenyérliszt keverékével, hogy gyorsabban erőre kapjon. Meghálálta, mert az etetést követő pár óra elteltével megmutatta nekem az izmait. :D Sajnos úgy alakult, hogy épp kifogyott a kenyérlisztem, és a malom, ahonnan a lisztet újabban vásárolom, zárva volt abban a pár napban, amikorra elegendő lett a kenyérsütéshez szükséges kovászmennyiség. Annyi vadélesztőm lett, hogy miután végre kenyérliszthez jutottam, kénytelen voltam a szokásos mennyiség dupláját bedagasztani, hiszen a kovász egy részét kidobni vétek lett volna. Igaz, csinálhattam volna be...